Széchényi 2020

Tudományos eredmények disszeminációja az Eszterházy Károly Főiskolán

TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-12-0050


Tudományos versenyek középiskolásoknak

A játékos verseny elsődleges célja a matematikai, természet és informatikai tudományok iránti érdeklődés felkeltése a nyolcadikos és Középiskolás diákok számára.


 Tudományos versenyek középiskolásoknak

 TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0050

Kedves Olvasók!

 

A tudományos vetélkedőt 8. 9. 10. és 11. évfolyamos diákoknak szerveztük. A vetélkedő célja a természettudományok játékos módon való népszerűsítése volt. Nem a diákok lexikális tudására voltunk kíváncsiak, hanem az ügyességükre, hiszen olyan feladatokat kellett megoldaniuk, amely a készségeit is megmozgatta.

A vetélkedőn 3-5 fős csapatok vehettek rész.

 

A vetélkedőt két versenynapban rendeztük meg:

Az első nap november 14-én pénteken volt, ahol 16 csapat (8-9. évfolyamosok) vettek részt. A csapatokat minden esetben az egri általános és középiskolák szolgáltatták.Szinte minden iskolából érkeztek csapatok.

A verseny a természettudományok jegyében zajlott. A csapatok 10 állomás feladataink keresztül mérték össze ügyességüket és tudásukat. A 10 állomás során találkoztak, matematikával, informatikával, kémiával, biológiával, fizikával, csillagászattal, sőt tudomány történettel is.

 

A második nap november 28-án pénteken került megrendezésre, ahol 20 csapat (10-11. évfolyamosok) vettek részt. Ezen a napon a csapatok ugyan úgy mint az előző vetélkedőn 10 állomáson mérhették össze tudásukat, csak természetesen a saját tantárgyi tematikájuk alapján. Ezen a napon nagyon szoros eredmények születtek és még egy matematikai különdíj is született.

 

 

A két versenynapon értékes ajándékcsomagot tudtunk kiosztani a legjobb 3 csapat számára.

 

Vetélkedők időpontja:

- 8. 9. osztályos diákoknak 2014. november 14 (péntek) 

- 9. 10. osztályos diákoknak 2014. november 28 (péntek)

 

Helyszín: 

Eszterházy Károly Főiskola "A" épület, Líceum

 

 


< Vissza